— Pályázat
Dunamenti Tranzit Program GINOP 5.1.4-17
A 36 fővel, 15 hónapra, 3 építőipari szakma közti választás lehetőségével tervezett Dunamenti Tranzit Program című projekt első 2 hónapja a toborzásról, kiválasztásról és bevonásról szólt, amit a projektmunkatársak végeztek a szakmai vezető irányításával.
Legfőbb problémát a célcsoport motiválatlansága, a folyamatosan változó hallgatói létszám jelentette, ami végül 2018.12. 31-ig 22 főben stabilizálódott. Szükésgessé vált a célcsoport további toborzása.
- év január első hetében megkezdődött a 900 órás szakképzés 2 szakmában. Ugyanekkor a konzorciumi partner bejelentette kilépését, és az együttműködésre tervezett KKV-k megváltozott helyzetükre hivatkozva szintén visszaléptek. Meg kellett szerveznünk a gyakorlati képzés új feltételrendszerét.
A közben 24 főre változott célcsoport létszámához igazodva a harmadik szakmát (Ács) töröltük a kínálatból, a résztvevők a Kőműves és Festő szakképzések közül választhattak.
A Danmin Épszer Kft. új szereplőként térítésmentesen vállalta mindkét szakma gyakorlati képzését és a szükséges infrastruktúra biztosítását. A gyakorlati képzést 1-1 műhelyvezető végezte részmunkaidőben. Mindkét OKJ-s képzést a Népfőiskola valósította meg 3 hét gyakorlat 1 hét elmélet havi ritmusban.
A szeptember – októberi szakvizsgán a két szakma résztvevői sikeresen szerepeltek:
- 20 fő eredményes szakvizsgát tett
- 1 fő nem jelent meg a vizsgán
- 1 fő nem adta le időben ált. iskolai bizonyítványát
- 2 fiatal még nem töltötte be a 18. évét, azóta egyikük sikeresen levizsgázott.
2019.11.22-én kértük a projekt 3 hónapos meghosszabbítását, amit a célcsoport munkába állásának támogatására használtunk.
A projekt fizikai befejezése 2020.01.31-én történt meg. Erről a projektről is elmondható, hogy a menetközben fellépő nehézségek ellenére eredményesen zárult.